Technikai felszereltségünk

Három állatorvos által vezetett szemészeti szakrendelő-hálózat. Központi telefonszámunk:

szemész állarorvosok

A humán orvosi és az állatorvosi szakterületek közül a szemészet az egyik legköltségesebb technikai hátteret igénylő terület, és sajnos ezen eszközök csak kompromisszumok árán kiválthatók vagy helyettesíthetők olcsóbb, egyszerűbb felszereléssel. Így be kell vallanunk, hogy nem kötöttünk semmilyen tekintetben kompromisszumot. Inkább egymással kooperálva, együtt valósítottuk meg céljainkat, és vártunk egy „kicsit”, illetve a beruházás egy részét nem saját tőkéből finanszíroztuk.

A megvalósításig eltelt idő nem is olyan „kicsi”: mindannyian sok évet (13, 15 és 20 évet) dolgoztunk azért, hogy lépésről lépésre magas színvonalú szemészeti praxist építsünk fel, miközben a tudásunkat szinte kizárólag külföldi elméleti és gyakorlati képzéseken, konferenciákon és közös konzultációk illetve szakkönyvek segítségével valósíthattuk meg, mivel hazánkban nem volt adott egyéb lehetőség.

Műtéti előkészületek
Cornea műtét operációs mikroszkóppal
Szemlencse luxatio műtéte

Az alábbiakban a szemészeti diagnosztikai és sebészeti munkánk során használt legfontosabb eszközeinket mutatjuk be (a teljesség igénye nélkül), kiegészítve a használatuk indikációival.

Szemészeti operációs mikroszkóp

Az operációs mikroszkóp használata elengedhetetlen lényegében az összes szemfelszíni (cornea) és a szem belső struktúráit érintő (pl. szürkehályog) műtéteknél. A szemkörnyék, szemhéjak, harmadik szemhéj és néhány szemgolyót érintő (proptózis, protézis beültetés) műtétek kivételével szinte az összes műtétet ezzel végezzük.

Operációs mikroszkóp

Phacoemulzifikációs készülék

Nemcsak a szürkehályog műtéteknél, hanem az aspiráló-irrigáló vagy a mikrokoagulációs funkciója révén minden olyan műtétnél használjuk, ahol az elülső csarnok tisztítása, öblítése szükséges (perforáló szaruhártya sérülés, elülső csarnokba került idegen test) vagy vérzéscsillapítás indokolt.

Elektroretinográf

Az elektroretinográfiás (ERG) vizsgálat egy objektív elektrofiziológiai vizsgálat, amellyel a retina működése vizsgálható. Elektroretinográfiás vizsgálatot minden olyan esetben célszerű elvégezni, amikor a retina funkciózavarát szeretnénk kimutatni. Nagyon fontos és kihagyhatatlan az elvégzése cataracta illetve glaukóma műtét előtt, mert ezzel a vizsgálattal lehet következtetni a későbbi látásfunkció mértékéről.

ERG vizsgálat

Szemészeti ultrahang

A szemészeti ultrahangvizsgálat során a szem belső struktúráiról (írisz, csarnokzug, szemlencse, üvegtest, retina) és a szemkörüli (beleértve a retrobulbaris tér) szövetek állapotáról kapunk többletinformációt. A gyakorlatban a retrobulbaris tér (pl. tályog/neoplasma) és az írisz vizsgálatára (pl. írisz és sugártest daganatok) kerül sor leggyakrabban.

Szemészeti ultrahang

Réslámpa biomikroszkópia

Alapvetően a szem elülső szegmensének az áttekintését végezzük a réslámpával. A nagy nagyításnak köszönhetően alaposabban áttekinthetők a különböző szemterületek, másrészt a szem egyes struktúráinak az elváltozásai mélységükben is megítélhetők, amely sok esetben (például a szemlencse elváltozásainál) rendkívül fontos többletinformációt jelent.

Réslámpa biomikroszkópia

Tonométer

Tonopen applanációs tonométert használunk, amely elengedhetetlen a glaukóma diagnosztikájában és követésében. Emellett a rutin szemvizsgálatok illetve a szűrések része a szemnyomásmérés.

Szemnyomásmérés tonopennel (tonométer)

Oftalmoszkóp (direkt és indirekt oftalmoszkóp, funduskamera)

Sajnos egyik sem helyettesíti a másikat, gyakran egy állat szemfenékvizsgálatához több oftalmoszkópot szükséges használni. A dokumentáláshoz vagy például a progresszív retina betegségek nyomon követéséhez, az archiváláshoz nagyon gyakran használjuk a funduskamerát. Minden szemészeti betegnél végzünk oftalmoszkópiát (amennyiben a cornea és a szemlencse állapota ezt lehetővé teszi).

Direkt oftalmoszkópos vizsgálat
Szemfenékvizsgálat funduskamerával

Cryoterápiás készülék

A nagy teljesítményű Cryo One AA1 típusú eszköz alkalmas különböző hőfokokon (-20/-40/-80 celsius fokon) a legtöbb cryosebészeti műtét elvégzésére a szemészetben: daganat-, szürkehályog-, retina-, üvegtest-, glaukóma-műtétek.